Goodgame Empire böngészős játék

A Goodgame Empire egy böngészőalapú kastélyépítő játék, amelyben az építkezések valós idejűek. Oké, valójában nem tart két valós évig, amíg felépül a kastélyod fala, de azért eltart egy kis ideig, hogy kész legyen… Ez annyit jelent, hogy nem töltesz túl sok időt konkrét játékkal. Én leginkább úgy csinálom, hogy reggel belépek, összegyűjtöm az adókat, elolvasom az esetleges üzeneteket, aztán elkezdem az építkezést. Ezután kijelentkezem, és nagyjából ebédidőben térek vissza ellenőrizni a munkafolyamatokat, stb. Minden alkalommal kb. 5-10 percet töltök “bent”, aztán vidáman távozok. Ettől válik igazán nagyszerű játékká azok számára, akik valami miatt nem tudnak túl sok időt áldozni ilyen léhaságokra…
A grafika karikatúraszerű, a kezelőfelület egy kicsit nehézkes, de az alapfunkciók legtöbbje jól használható. Győződj meg róla, hogy a főoldalon végigkattintgattad az összes gombot, nehogy úgy járj, mint én, aki hetekkel a játék elkezdése után fedeztem fel, hogy vannak szövetségek, és beépített chat-rendszer… 🙂
Különféle erőforrásokat gyűjthetsz, mint például fa, kő és étel, építgetheted az épületeket, és etetheted a népedet, meg a seregedet. Van valami korlátozott lehetőség arra is, hogy másoknak erőforrásokat küldj, és így létrejöhet valami kereskedésféle is.

Az építkezés azért nem véletlenszerű. Mindenféle küldetéseket kapsz, amelyek során tapasztalatot szerezhetsz (ez az egyetlen módja ennek), és ezek teszik lehetővé bizonyos épületek megépítését. A tapasztalatszerzés szintlépést jelent. A szintlépés pedig egyre többféle épület létrehozását, és jobb katonák toborzását teszi lehetővé.

Az építkezős dolog mellett van még ugye, a hadsereg toborzása, és különféle ostromgépek készítése is. Ez azt is jelenti, hogy ezeknek hasznát veheted, ha megtámadod a többi játékost. Maga az ütközet automatikusan történik, de az előkészületek és a beszámolók elég összetettek ahhoz, hogy érdekes maradjon, és ne legyen ijesztően unalmas. A többiek legyőzésével dicsőséget (fura nevén IMO) szerezhetsz, és ennek mértéke alapján dől el a játékon belüli rangsorod.

Mindent egybevetve, egyértelműen ajánlom a játékot azoknak, akiknek nincs túl sok felesleges idejük, de játékos kedvük azért még nem lankad…

[button color=”blue” link=”http://onlinejateklap.hu/onlinejatekok/goodgame-empire” target=”_blank”]Játssz most a Goodgame Empire-el[/button]

Weboldal: Goodgame Empire

World of Dungeons – ingyenes online játék

A World of Dungeons-ban egy bátor hős szerepét játszhatjuk. Minden fajnak megvannak a maga osztályai: barbárok, íjászok vagy varázslók. Csatlakozhatsz egy csapat hőshöz, hogy felfedezd az alsó világokat, és részt vegyél az izgalmas küldetésekben. Ezen csatározások során hősünk gyűjthet aranyat, varázstárgyakat, tapasztalatot és hírnevet. A tapasztalatot arra használhatjuk, hogy növeljük hősünk képességeit, amik idővel lehetővé teszik, hogy egyre jobb páncélzata és fegyvere legyen.

Weboldal: World of Dungeons

Onlinetennis.net – online tenisz játék

Onlinetennis.net – Egy friss online tenisz játék, melyben saját karakteredet gyúrhatod világsztárrá. Ha szereted a teniszt és ráérzel a helyes taktikára akkor senki sem tud majd megállítani! Semmi másra nincs szükséged, csak egy böngészőre és hetente egy kis időre. Készen állsz arra, hogy te vezesd a ranglistát egy virtuális teniszvilágban? Ha igen, akkor üss egy nagyot és tedd próbára magad!

Ez az ingyenes játék számos lehetőséget rejt magában. Karaktered az edzéseken keresztül fejlesztheted, ehhez optimalizálhatod a taktikádat és te magad választhatod meg, hogy milyen pályákon szeretnél játszani! Lehetsz salakkirály vagy óriás bombázó a kemény borításon. Jelenleg nincs magyar nyelvhasználat a játékban, de a főbb nemzetközi nyelveket megtaláljuk. A játékba való regisztráció után rögtön egy gyorstalpalót kapunk, mely az alábbiakat tartalmazza:

Megjelenik egy teniszlabdamanó akit mit ad Isten Roger-nek hívnak. Ő lesz az aki elkalauzol téged a játék fontosabb részei között. A sikerhez vezető úthoz akárcsak az életben itt is kemény edzés szükséges. Ezt a “Career/Training” menüpontnál egy kis súlyzó mutatja nekünk. Ha rákattintasz akkor láthatod a képességeidet balra, jobb oldalon pedig beállíthatod, hogy adott napon mikor mit szeretnél edzeni! Gyorsan állítsd is be, majd mentsd el. Most már naponta fogsz kapni egy kis edzést és ezt akár naponta is megváltoztathatod, hogy másnap mit akarsz edzeni. Szintén a “Career” menü alatt láthatod a kalendárt ahol tornára tudsz nevezést leadni. Egy adott tornáról mindig azt látod először, hogy hol rendezik, milyen pályán, hány fő jelentkezett és hány jelentkezhet. Rákattintva a dátumát, pénzdíjazását és korábbi győzteseit találhatod, de ugyanitt tudsz feliratkozni is egy tornára! Úgy válassz, hogy csak a legjobbak indulhatnak el a tornán és mivel még csak most kezdted, könnyen kicsúszhatsz a jelentkezési létszámból. A personal szponzor résznél tudsz szponzort szerezni magadnak, érdemes végigtanulmányozni és a legjobbat választani. Ugyanitt a “showmatches” résznél tudsz gyakorló meccseket játszani. Be tudod állítani, hogy milyen ellenfelet keresel és miután létrehozol egy meghívást elfogadhatod a jelentkezők valamelyikét. Ha elfogadtad akkor jobb oldalt a meccslistában a dátum/órára kattintva láthatod élőben az első meccsedet! E mellett az egyik nagyon fontos funkció a “Career-Tactics” egy kis sakktábla jelzi. Itt lehet beállítani a meccsen alkalmazott taktikákat. Ez legyen összhangban az edzéseddel és akkor garantált a siker!

Weboldal: Onlinetennis

Manager League – online football manager játék

Manager League – Az online játékok között nagyon népszerűek a focimenedzser játékok ezért egy újabb remekről írunk nektek. A menedzser játékokra általában jellemző, hogy heti egy bajnoki és kupa mérkőzés valamint egy edzés van és a többi időt a taktika kidolgozásával, az ellenfelek felmérésével, fórumozással tölti az ember. Ezen játékokkal sokkal többen játszanak hiszen nem igényel sok időt és egy dolgozó embernek ugyanannyi az esélye, mint egy ifjú titánnak az iskolapadban. A manager league azonban pont azt a réteget célozza meg, aki nem akar újabb és újabb hetet várni a következő bajnoki mérkőzésre, de még csak újabb napot sem!

A managerleague-ben napi két forduló és két edzés vár minden játékosra hétköznaponként, hétvégén pedig edzőtáborba vonulhat a csapat. A 15 csapatos bajnokság három hét alatt ér végét, míg a negyedik hét felkészüléssel telik az új bajnokságra. Közel 21 nap alatt 30 meccset lehet játszani és mindezt ingyen! Természetesen támogatni ezt a játékot is lehet melyért krediteket kapunk, de minden szezon elején kapunk ingyen krediteket is! Ezeket okosan felhasználva egyedivé tehetjük csapatunk logóját, stadionját sőt még a játékosok mezszámát, nevét és képét is megváltoztathatjuk ingyen ha azt szeretnénk! Ilyen lehetőséget nem sok online játék kínál! A stadiont és környékét is kedvünkre fejleszthetjük, valamint a csapatedzés mellett lehetőség van minden egyes játékost külön egyéni edzésre küldeni!

A gyors regisztráció után egy egyszerű és áttekinthető képet kapunk a játék felépítéséről. Pillanatok alatt megtanulja az ember hogyan szerezzen egyedi szponzort! Hogyan lehet új tehetségeket toborozni, edzőket felvenni, barátságos meccseket kötni stb. Mindezekért újabb és újabb trófeákat kapunk egy kis plusz pénzzel vagy kredittel megfejelve! Ha van elég szabadidőd és egy teljesen egyedi csapatot szeretnél építeni, akkor ezt mindenképp próbáld ki!

Weboldal: Manager League

Grepolis – online stratégiai játék

GREPOLIS

Építs csodás városokat,
köss erős szövetségeket,
használd ki az istenek hatalmát,
hódítsd meg a világot!

Ez az üzenet fogad téged is, hogy igába hajtsd az ókori görögöket és ezáltal Alexander, Perszeusz, Leonidas, Achilles és más görög hősök lába nyomába lépj! E különleges kaland az ősi görögök világába kalauzol téged. Ebben a böngésző-alapú online játékban az a feladatod, hogy kis poliszodat (görög városállamod) hatalmas metropoliszzá fejleszd! Embereidből és anyagaidból erős sereget és hathatós flottát toborozz, amivel távoli szigetek hódításába kezdhetsz. És ha már görög hősök akkor ne feledkezzünk meg a görög panteon isteneiről sem: Zeusz, Héra, Athéné vagy Posszeidón irántad tanúsított kegye dönthet győzelem és vereség közt. Ha mindezekre figyelsz akkor a dicsőséghez és hatalomhoz vezető utadon nem kell sok idő, hogy Illiasz hőseinek magabiztosságával vágj keresztül a harcmezőn.

Weboldal: Grepolis

Charazay Basketball Manager

CBM, azaz Charazay Basketball Manager

Ha szereted a kosárlabdát és a menedzserjátékokat akkor a Charazay rád vár, hogy kipróbáld magad! A Charazay Kosárlabda Menedzser egy online kosárlabda játék a világ minden sarkából érkezett játékosokkal. Semmi másra nincs szükséged, mint egy böngészőre és máris nekiláthatsz egy kosárcsapat menedzseléséhez és mindezt ingyen! Az új felhasználok ráadásul a regisztráció után 3 hétig élvezhetik a támogatói csomag nyújtotta extra szolgáltatásokat! Ha készen állsz akkor ne habozz! Regisztrálj, fejleszd a játékosaidat, építsd föl a taktikádat és szerezd meg a trófeákat!

A játékban heti két bajnoki és egy kupa meccs illetve barátságos mérkőzést lehet játszani. A játékosokat többféleképpen lehet edzeni. A képességek mellett a testsúly-magasság arány, azaz az izomtömeg is fontos szerepet játszik az egyes posztok meghatározásánál, mely még inkább egyedivé teszi ezt a játékot. A taktikai felállás számos lehetőséget kínál személyenként és minden egyes negyed beállításánál! Ez által nemcsak hosszútávon lehet eredményes valaki, hanem kellő odafigyeléssel bármelyik ellenfelet meg lehet lepni. A magyar közösség nagyon remek és segítőkész, minden új játékosnak szívesen segítenek beilleszkedni és tanácsot adni. A magyar ifjúsági csapatok U18 és U21 a közösség munkájának köszönhetően rendre a legjobbak között szerepelnek a világbajnokságokon!

Ebben a kosárlabda játékban biztosan találsz kihívásokat. Akár a válogatott játékosodra szeretnél büszke lenni, akár bajnokságokat és kupákat szeretnél nyerni! A kérdés csak az, hogy mikor kezdesz hozzá!

Weboldal: Charazay

FIFA Superstars

FIFA Superstars

Az Electronic Arts és a Playfish közös munkájának köszönhetően kaptunk egy ingyenes focimenedzser szimulátort. A játék jelenleg csak a facebook közösségi oldalon érhető el, melyben mintegy 500 csapat és 15.000 játékos található meg. A FIFA Superstars-ban saját csapatunkat menedzselhetjük és játszhatunk barátaink ellen, vagy akár a Premier League csapatai ellen is. A játékban igazi, ma is élő játékosok valós arcképpel találhatóak meg három különböző tehetségi osztályba sorolva, melyből meg lehet vásárolni őket. Sőt akár az ismerőseidtől is vásárolhatsz, vagy cserélhetsz játékosokat! Ahogy fejlődik a csapat egyre erősebb és erősebb minibajnokságokban vehetünk részt. A csapatot lehet edzeni, hogy ne csak a képességek számítsanak a lejátszott mérkőzéseken. A meccseket egy flashes video formájában izgulhatjuk végig, mely rövid, azonban élvezetes. Aki szereti a focit és szeretne egy valós játékosokból álló álomcsapatot magának, annak itt a lehetőség, hogy bizonyítson és legyőzzön minden más csapatot!

Weboldal: Fifa Superstars

Lords of War and Money – online szerepjáték

A Lords of War and Money 2008 májusában indult. Ez nem üzleti jellegű vállalkozás, egy ingyenes online szolgáltatás játékosoktól játékosoknak. Emberek a világ minden tájáról a részévé válhatnak ennek a lélegzetelállító és intrikákkal, ősi teremtmények és hősökkel teli világnak. Reméljük, hogy ennek az ingyenes játéknak a segítségével újra és újra elmerülhet bárki a varázslat és erő birodalmában.

Karaktered fejlesztése során részt vehetsz egyéni-, többjátékos-, sőt, hamarosan klánszintű küzdelmekben. A stratégiai- és gazdasági játékok iránt rajongóknak jó hír, hogy erős gazdasági vonal is megtalálható a játékban. Akár a harcok közötti rövid szünetekben, akár a kereskedésre szánva a karakterünk teljes pályafutását, lehetőségünk van erőforrások tucatjait zsákmányolni, és különböző mágikus tárgyak százait is készíteni, és azokkal kereskedni.

A játék az összes modern böngészővel használható, leginkább a Mozilla Firefox javasolt. A legújabb flash-technológiának köszönhetően igazán lenyűgöző csatákat láthatunk anélkül, hogy bármi más fájlt, vagy klienst kellene installálni a gépünkön. A technikai követelmények minimálisak, és azok, akik modemmel vagy GPRS-el csatlakoznak, jó hír, hogy a játék kis adatforgalmat bonyolít.

Weboldal: Lords of War and Money

Legend: Legacy of the Dragons

A Legend: Legacy of the Dragons egy ingyenes, díjnyertes fantasy-játék, ami böngészőalapú és bárki játszhatja mindenféle installáció nélkül!

Válassz oldalt az örök csatában, Faeo világában: az emberi faj, vagy a magmarok nemzettsége. Szereld fel karakteredet hatékony fegyverekkel és páncéllal. Küldetések százai várnak egyedi helyszíneken, élethű karakterekkel, hatalmas barlangokkal, tele összegyűjthető tárgyakkal és hasznos nyersanyagokkal. Alakíts egy klánt vagy társaságot, tapasztalt és félelmetes vezetőkkel irány a csatamező, ahol egy teljese egészében animált, dinamikus küzdelmet folytathatunk.

Szelidítsd meg magadnak Tigert vagy Zorbot és használd, mint tökéletes személyi testőrt. Tökéletesítsd a képességeidet, és legyél választott mesterséged szakértője.Tanulj mágikus varázslatokat, akár halálos kimenetelűeket, hogy elűzhesd az ellenfeleidet a csatamezőn… Légy te a legenda!

Weboldal: Legend: Legacy of the Dragons

Kingory – online stratégiai játék

A Kingory az ősi Kínába repíti a játékosokat, a briliáns és izgalmas három királyság idejébe. Egy király bőrébe bújhatunk,  aki egy kis falucskából indul, majd komoly erőfeszítések árán eljut a világ kormányzásáig. A játékosoknak lehetőségük van arra, hogy a korszak híres tábornokait maguk irányítsák, részt vegyenek a történelem híre csatáiban, sőt, akár meg is változtathatják magát a történelmet is…

Weboldal: Kingory